A Dzsonang hagyomány létfontosságú a világunk számára

Bár akadémiai körökön kívül kevesen hallottak a Dzsonangról, ez nem egy új hagyomány. A Dzsonang Indiáig és a nagy Nalanda Egyetemig vezetik vissza a származásukat. A Dzsonang név azonban csak akkor vált ismertté, amikor alapítója, Kunpang Thukdzse Tsondru a XIII. században letelepedett a tibeti Dzsomonang-völgyben.

Az egyik oka annak, hogy jelenleg olyan kevesen ismerik a Dzsonangot, az a tény, hogy 1959-ben nem menekültek el Tibetből. Így amikor a száműzetésben lévő tibeti adminisztráció elkezdte a hagyományok nyilvántartását, a Dzsonang nem volt jelen. Ezért nagyon kevés külföldi ismerte meg hiteles tanításaikat.

Csak 1990-ben kezdtek megjelenni az első dzsonang szerzetesek Tibetből. Azóta kérik a tibeti adminisztrációt, hogy ismerje el hagyományvonalukat a nyingma, kagyü, szakja, gelug és bön hagyományokkal azonosan tiszteletre méltónak. Bár nagy előrelépések történtek e tekintetben, sajnos ez a munka még mindig nem fejeződött be.

Mivel a Dzsonang e két fontos vonal alapvető hordozói, ezért létfontosságú, hogy a Dzsonang Dharma virágozzon. Ennek elmulasztása e pótolhatatlan spirituális rendszerek elvesztését fogja eredményezni.

A Shentong Madhyamaka szútra vonala

A végleges Shentong nézetet először Buddha Sákjamuni tanította a Dharma Kerekének második és harmadik megforgatásával, és csak olyan hallgatóságnak adta át, akiknek elméje érettnek bizonyult e mély tanításokra. E tanítások alapján a bódhiszattva Maitréja, Buddha Sákjamuni régense öt nagyszerű értekezést tanított:

1. A tiszta megvalósítás ékessége (szanszkritul Abhisamayalankara)
2. A mahájána szútrák ékessége (szkt. Mahájánasutralankara)
3. A középút megkülönböztetése a szélsőségektől (szkt. Madhyantavibhaga)
4. A Dharma és a Dharmata megkülönböztetése (szkt. Dharma-dharmata-vibhaga)
5. A fenséges folytonosság (szkt. Uttaratantra Shastra)

Ezeket a szövegeket Asanga szerzetesnek adták át, aki 12 évig egy barlangban meditálva látta Maitréja látomását. Később olyan nagy indiai mesterek, mint Vasubandhu, Saraha, Gangamaitri és mások vitték tovább a hagyományt. A XI. században került Tibetbe a fordító Zi Lotsawa Gawé Dordzse és Tsen Khawoche Drimé Sherab révén, és töretlen vonalként a mindentudó Dolpopa Sherab Gyaltsen közvetítette a XIV. században.

VONALBELI MESTEREK

A Kálacsakra Vadzsra jóga tantrikus vonala

Azt mondják, hogy Buddha először a dél-indiai Drepungban (Amaravati) tanította ezeket a titkos tantra tanításokat. E tanítások fő címzettje a sambhalai Suchandra király volt. Suchandra király írásba foglalta a tantrát és kommentárokat írt hozzá. A vonalat 7 Dharma király és 11 Kalki király tartotta fenn, mielőtt India földjére érkezett.

A X. század előtt a Kálacsakra tanításokat nem gyakorolták Indiában. A nagy indiai mahasziddha Mandzsuvadzsra azonban állítólag csodálatos erőkre tett szert, és elutazott Sambhalába. Visszatérve továbbadta tanítványának, Shribhadrának a tanítást.

Shribhadra tanítványa, a nagy Pandita Dawa Gonpo élete nagy részét Tibetben töltötte, ahol Dro Lotsawával együtt dolgozott a teljes Kálacsakra tanítás lefordításán. A vonal aztán számos tibeti mester, mint például Láma Lhadzse Gompa, Láma Droton Namseg és a nagyszerű Jumo Mikjo Dordzse révén maradt fenn, akik széles körben megosztották a tanításokat.

A XIII. században Kunpang Thukdzse Tsondru több mint 17 különböző Kálacsakra-vonalat kapott sok különböző mestertől, és sok évet töltött elvonulásban a Hat Vadzsra Jógát gyakorolva egy Dzsomonang nevű helyen. Később ez lett a Dzsonang fő kolostorának helyszíne, amelyet a második Sambhala néven is ismertek. Thukje Tsondru ezután egyesítette ezeket a vonalakat egyetlen rendkívüli gyakorlási vonalba, amely a mai napig a Dzsonang tananyag magját képezi.

VONALBELI MESTEREK