Online: A sziv megvilágosodása – Ngöndro szóbeli átadás és tanítás
Khentrul Rinpoche
IDŐPONT
Október 3. 13.00
Az Ngöndro átadását a kínai csoport, a Ngöndro tanítását a vietnami közösség kérte. Rinpocse kedvesen elfogadta mindkét kérést.
Szóbeli átadás
A nyugati tanítványok számára, hogy segítse a Dzsonanag Kálacsarka Ngöndro gyakorlását, Khentrul Rinpocse összeállította a Szív megvilágosodása című szöveget. Ez a tanítás lényegére összpontosít, és a szöveg közvetlenül tartalmazza a vizualizációkat, így a tanítványoknak nem szükséges a kommentár további használata. Azokat, akik szeretnének a ngöndro egy másik szövegét gyakorolni és erősíteni a kapcsolatukat Rinpocséval, bátorítjuk, hogy vegyenek részt ezen az átadáson.
Ez a szöveg a Vadzsrajóga gyakorlatának mélységes ösvénye című könyvben található.
Rövid tanítás
Ebben a rövid tanításban Rinpocse arra fog összpontosítani, hogyan tudunk kapcsolatba lépni a hagyományvonal áldásaival a gyakorlásunk által.
FELAJÁNLÁS RINPOCSÉNAK
A meghatalmazás végén szokás, hogy a tanítványok felajánlást adnak a gurunak. Mivel ez egy online esemény, itt tehet felajánlást adni Rinpocsénak.
https://dzokden.org/hu/donations/felajanlas-rinpochenak/
Előre felvett Ngöndro tanfolyamok az elinduláshoz
Ha kezdő vagy, és szeretnéd elkezdeni a Dzsonang Kálacsakra Ngöndrót, javasoljuk, hogy iratkozz be egy tanfolyamra. Számos lehetőség áll rendelkezésre azok számára, akik meg akarják tanulni a Dzsonang Kálacsakra Ngöndro gyakorlatát. Van egy közösségi oldal is, ahol kérdéseket lehet feltenni.
Kálacsakra Ngöndro Khentrul Rinpocséval
Ez a tanfolyam arra fekteti a hangsúlyt, hogyan gyakorolhatjuk a ngöndrót a mindennapi életben.