Mielőtt Rinpocse megszületett, szülei kedvező jeleket tapasztaltak, hogy hamarosan egy egészen különleges lény érkezik a családba. Egy alkalommal Rinpocse apja elment meglátogatni egy Tare Lhamo nevű, nagy tudású jóginit, akit a nagy Jese Cögyál kivetülésének tartottak. Mielőtt elérte volna a falut, hirtelen megjelent előtte Tare Lhamo. Rinpocse apja leborult előtte, és áldássálat ajánlott fel neki. Elfogadva tiszta felajánlását, Tare Lhamo olyan értékes ajándékokkal halmozta el, mint a gyógypirulák, védelmező zsinórok és egy levéltekercs.

Amikor hazaért, kinyitotta a levelet, és megállapította, hogy az különféle jóslatokat tartalmaz. A levélben az állt, hogy Rinpocse apja nem fog hosszú életet élni, de nagyszerű tantrikus gyakorlóként fog újjászületni Észak-Tibetben. A levél azt is tartalmazta, hogy Rinpocse édesanyja egy nagyszerű lény, aki nehéz életet él, de számos nagyszerű embernek adhat életet. A körülmények azonban csak e lények egyikének teszik lehetővé, hogy magasan megvalósított gyakorlóvá váljon, és ez akkor fog teljesülni, amikor ő már középkorú lesz.

Egy másik alkalommal Rinpocse édesanyja élénk álmot látott szeretett mesteréről, Gece Khentrulról, akit a kulturális forradalom idején bebörtönöztek. Álmában fehér köpenyt viselt, és fehér lovon lovagolt, ahogy a sátra felé közeledett. Rinpocse édesanyját meglepte a megjelenése, mivel mindig hagyományos szerzetesi bordó ruhát viselt. Megállt a sátra küszöbénél, megkötötte lovát és belépett. Rinpocse édesanyja látta, hogy Gece Khentrul még mindig magánál tartja a szerzetesi ruháját, de a táskájában. Leült egy fehér párnára, és olyan emberek végeztek mandalafelajánlást neki, akiket Rinpocse édesanyja nem ismert fel. A szertartás végén Rinpocse anyja elhagyta a sátrat, és észrevette, hogy a fehér ló eltűnt. Amikor felébredt, világosan érezte, hogy hamarosan viszontlátja mesterét.

Később megtudta a férjétől, hogy ő is pontosan ugyanazt álmodta, hogy ő és Gece Khentrul bátyja, Gece Varu mandalafelajánlást végeztek a fehér ruhás tanítónak. Megdöbbenve ezen a csodálatos véletlenen, megemlítették az álmot barátaiknak. Amikor a hír eljutott Gece Varuhoz, megerősítette, hogy ő is ugyanezt álmodta ugyanazon az éjszakán. Ezek és más jelek egyértelműen egy nagyon különleges reinkarnáció eljövetelét jelezték.

Rinpocse 1968. április 18-án született a föld-majom évében a Dera-völgyben, a Macsu folyó mellett. Születésének napján a falubeliek arról számoltak be, hogy az idő szokatlanul enyhe volt, és lótusz hópelyhek hullottak le finoman az égből. Édesanyja magzatvize nem folyt el vajúdása közben, és ő teljesen ép magzatburokban jött világra. Ez olyan nagyon ritka eset, amely 80 000 szülésből csak egyszer fordul elő. A segítők is meglepődve látták, hogy a köldökzsinórja nem kapcsolódott a méhlepényhez. Azt mondják, nem sírt, mint sok újszülött, hanem mosolygott édesanyjára és a segítőkre. A faluból több gyerek mesélte, hogy szivárványt láttak megjelenni a családi sátor fölött, miközben édesanyja vajúdott.

Rinpocse születése utáni negyedik napon egy idegen érkezett a családi sátorhoz. A szokásos módon fogadták és behívták. Amikor az idegen levette hosszú kabátját, minden jelenlévő látta, hogy hagyományos bordó szerzetesi ruhát visel. Az idegen megkérdezte, meglátogathatja-e az anyát és a gyermeket a szülősátorban. Rinpocse apja engedélyt adott neki, de csak azért, mert szerzetes volt. A szülősátorba lépve a szerzetes meghajolt Rinpocse anyja előtt, és áldásokat énekelt. Ezután közelebb ment, és áldott vizet hintett a baba testére. Majd olyan hirtelen távozott, mint ahogy megérkezett. Senkinek nem volt lehetősége megkérdezni, ki ő, vagy honnan jött.

Néhány nappal később egy másik látogató, akit Kjangya néven ismertek, veszélyes utazást tett a befagyott folyón, hogy meglátogassa Rinpocsét és áldását adja. Akkor azt mondta Rinpocse anyjának, hogy szerinte Gece Khentrul valóban eltávozott, és most gyermekeként született újjá. Szertartást végzett a család és a baba védelmében, majd az alkalom tiszteletére elmondta a Ling fejedelemségbeli Geszár király eposzát.

 

Kisgyermekként is egyedi vonások jellemezték Rinpocsét. Azt mondták, egy éves korában első szavaiként Mandzsusrí mantráját recitálta. Miután megtanult járni, a nyílt terepen lévő imazászlókhoz ment, és a szélben lobogó zászlók alatt recitálta a mantrákat. Egyszer, amikor három éves volt, Rinpocse néhány málát látott az anyja oltárán, és felkiáltott: „Hé! Ezek az enyémek!” Mire az anyja így válaszolt: “Igen, de nekem adtad őket.” Mintha emlékezett volna erre, azt mondta: „Ó, igen.” és visszatette a málát az oltárra.

Amikor Rinpocse öt éves lett, családja meglátogatta a vidék híres mesterét, akit Gyarung Szamdrup néven ismertek. Rinpocse édesanyja ezzel a lámával töltött el hosszabb időt, hogy legyőzze a betegségét. Akkoriban Gyarung Szamdrup jó néhány álmot látott, amelyben Gece Khentrul megerősítette, hogy Rinpocse lesz az ő közvetlen reinkarnációja. Számos jövendölést is végzett arra vonatkozóan, hogy Rinpocse hosszú életű lesz, és a jövőben nagyszerű Dharmatanítóvá válik, aki számtalan érző lény javát szolgálja.

Ezekben a korai években a Rinpocse szülei által látogatott lámák azt javasolták, hogy tartsák titokban Rinpocse kilétét. Óva intették őket, hogy nyilvánosan ismerjék el őt reinkarnálódott lámaként, mert ez ahhoz vezet, hogy nagy nehézségekkel és akadályokkal kell majd szembenéznie az életében. E tanácsot követve Rinpocse hétköznapi gyermekként nevelkedett a nomád közösségben.

Nyolc évesen Rinpocse felelt a család jakjainak tereléséért. Apja kíséretében hosszú napokat töltöttek a hegyekben, az állatokra vigyázva. Egy napon egy farkasfalka megtámadta a csordát, és megölt nyolc jakot. Rinpocse nagy odaadással imádkozott Tárá egyik megnyilvánulásához, Marícsihez, és a farkasok hamarosan elmentek. Attól a naptól kezdve, amikor csak a jakokat terelte, Marícsihez imádkozott a mantráját recitálva. Ezt követően az állatok gondozása könnyű volt, és soha többé nem voltak veszélyben.

Az egyik szép napon Rinpocse az állatokat terelte a hegyekben. Illatos virágok bővelkedtek, a friss fű buján zöldellt, és békés légkör járta át a vidéket. Ahogy a földön feküdt, a hely szépsége egy Drimed Kunden nevű híres indiai herceg történetére emlékeztette. A herceg híres volt nagylelkűségéről és együttérzéséről. Rinpocse a herceg hatalmas szeretetére és áldozatára gondolva álomba merült.

Álmában gyönyörű zenét hallott, ekkor hirtelen felébredt. Az égre pillantva látta Drimed Kunden herceget feleségével és gyermekeivel együtt a felhőkben táncolni. A herceg gyönyörű fehér, leomló ruhát viselt, és tökéletesen formált turbánja volt – akár egy indiai hercegnek. A hercegnőnek hosszú, fekete, ragyogó haja volt, és finom szövésű ékszerekkel díszített selyemruhát viselt, finoman hímzett kendővel. Két fiuk élénk színű indiai selyemruhát viselt. Mindannyian álomszerűen mozogtak a felhőkben, Rinpocse mégis ébren élte át ezt a látomást. A következő néhány órában a meditáció korábban soha nem tapasztalt, semmihez sem fogható, mély és tiszta állapotába lépett.

Amikor Rinpocse kicsit idősebb lett, elkezdett buddhizmust tanulni egy szerzetessel, aki a családjával lakott. A Gyógyító Buddháról szóló tanítás során Rinpocse gyakran kijavította a szerzetest a különféle hibás kiejtése miatt. Sok olyan nehéz téma ismeretéről is tanúbizonyságot tett, amelyeket ebben az életében még nem tanítottak neki. Gyorsan elterjedt a hír, hogy Rinpocse természetes módon ismeri a Dharmát.

A sok éves tiltás után a tibetiek végül megkezdhették kolostoraik újjáépítését. Rinpocse apja önként jelentkezett, hogy segítsen a Denung kolostor újjáépítésében, és nagy távolságokat utazott, hogy ehhez hozzájáruljon, amennyire csak tud. Nem sokkal később Rinpocse úgy döntött, hogy csatlakozik az apjához. Amikor Rinpocse végül megérkezett, látta, hogy az apja nagyon beteg. Állapota hamarosan romlott, és mindenki attól tartott, hogy meghal. Nem sokkal ezután megérkezett Rinpocse édesanyja is, mondván, hogy számos kedvezőtlen jelet látott. Sajnos a kolostor szabályai miatt nem tartózkodhatott férjével.

Egy reggel Rinpocse apja megkérte őt, hogy készítsen számára helyet, hogy meditációs testhelyzetben ülhessen. Gyenge volt, de segítséggel tudott járni, ezért Rinpocse felsegítette a helyére, ahol kényelmesen tudott ülni. Kis idő múlva az apja azt mondta: „Minden fehér!” és maga elé intett. Újra kimondta, majd kissé előredőlt. Tizenöt perccel később Rinpocse észrevette, hogy az apja meghalt, ekkor egy szerzetes belépett a szobába, és azt mondta neki, hogy hagyja magára a testet, hogy nyugodtan pihenhessen.

Apja halála előtt Rinpocse bizonytalan volt abban, hogy szerzetes legyen-e. A halála után azonban úgy érezte, nincs más választása. Úgy érezte, ha nem lesz szerzetes, édesanyja megtört szívvel fog meghalni. Így Rinpocse apja teste előtt letérdelt, meghajolt és megígérte, hogy szerzetes lesz, hogy ezzel teljesítse szülei életre szóló kívánságát.

Miután a gyász időszaka véget ért, Rinpocse számos kedvező jelet látott álmában, amelyek azt jelezték, hogy eljött a szerzetessé válás ideje. Tizenhét éves korában Rinpocse a Denung kolostorba utazott, és felkérte Tulku Katagot, hogy szentelje fel őt. Akkortájt még tizenöt szerzetes várt a felszentelésre. A láma kedvezőnek látta Rinpocse kérésének időzítését, mivel ez azt jelentette, hogy tizenhat szerzetest fognak felszentelni, ami megfelel a tizenhat arhatnak, akik a Buddha fő tanítványai voltak. A szertartást másnap megtartották.

Rinpocsét és a többi jelöltet három szerzetesből álló kis csoportokban szentelték fel. A felszentelési ceremónia során szokás szerint mindenki egy nevet húzott egy kalapból. Rinpocse meglepetésére Tulku Katag láma tanítójának, Amdo Geshének a nevét húzta, akit Dzsamphel Rolwi Lodröként is ismertek. Tulku Katag tájékoztatta Rinpocsét, hogy a felszentelési neve mostantól Dzsamphel Lodrö lesz. Ez a név egyszerre volt igéretes és értékes.

Rinpocse alig várta, hogy megkezdje szerzetesi képzését, felkereste a fogadalmakba bevezető tanítóját, és tanításokat kért a buddhista szerzetesi fegyelemben (Vinaja) leírt kétszáznegyven fogadalomból. Tulku Katag nagyon örült Rinpocse tiszta szándékának, ezért néhány szerzetessel együtt négy napos tanítást adott a fogadalmakról. Dicsérte Rinpocsét, amiért ilyen figyelmes volt, és jelentősnek érezte, hogy Rinpocse kérte ennek a tanításnak a megtartását, majd felajánlotta neki a harminchat fogadalom további, magyarázatokkal ellátott kézzel írott szövegét.

Miután rövid időre hazatért, hogy szertartásokat végezzen nemrégiben elhunyt bátyja számára, Rinpocse a Dhartang kolostorba utazott, hogy ott folytassa tanulmányait. A kisebb kolostorokhoz képest, amelyekben Rinpocse korábban elvonult, Dhartang egy nagy kolostori közösség volt, néhány száz szerzetessel. Dharthangban Rinpocse tanításokat kapott Ngari Pancsen „A három fogadalom meghatározása” című könyvéből, amely részletes magyarázatot adott a szerzetesi fogadalmakról és kötelezettségekről, valamint a bódhiszattva és a tantrikus járművekről.

Napjai nagy részét imák éneklésével töltötte. Amikor tanításokat kaptak, azok általában abból álltak, hogy a tanító felolvasott egy szöveget, kevés magyarázattal, vagy anélkül. Ezután a tanítványoknak meg kellett tanulniuk a szövegeket az este folyamán. Majd a következő napokban kikérdezték őket, hogy sikerült-e elsajátítaniuk a szöveget. Mivel Rinpocse sok ilyen szöveget tanulmányozott Tulku Katag lámával, gyakran tanította szobatársait az éjszaka folyamán.

A dharthangi élet meglehetősen nehéznek bizonyult Rinpocse számára. Míg a legtöbb szerzetes gyermekként került oda, Rinpocse fiatal felnőttként vált szerzetessé. Ez a tény, valamint Rinpocse természetes jártassága a dharmában, hamarosan feszültségeket okozott néhány felettesében, akik fenyegetve érezték magukat Rinpocse jelenléte miatt. Míg Rinpocse csak a tanulmányaira akart összpontosítani, gyakran azon kapta magát, hogy belerángatják a kolostor belpolitikájába.

Miután egy kis időt szakított arra, hogy meglátogassa öccsét a Kirti kolostorban, Rinpocse visszatért Dharthangba a téli elvonulásra. Ez idő alatt a kiváló Nyingma Tertön, más néven Láma Namcsö Mingyur Dordzsé előkészítő gyakorlataival foglalkozott. Ezt a ciklust főként a Palyul hagyományon belül terjesztették, és a „Tenyeredben a buddhaság” címet kapta. Elsősorban a Dzogcsen gyakorlására való felkészítésre használják, amely a Nyingma Iskola legmagasabb tanítása.

Rinpocse e kincset feltáró Mingyur Dordzsé iránt nagy odaadást érzett, ezért különös erőfeszítéseket tett, hogy megkapja a tanítások teljes átadását, majd éjjel-nappal a gyakorlatok végzésének szentelte magát. Ebbe beletartozott a kora reggeli felkelés, hogy ezernyi leborulást végezzen reggeli előtt. Nagy szorgalommal 100 000 leborulást végzett mindössze huszonegy nap leforgása alatt. Az elkövetkező hónapokban a fennmaradó előkészítő gyakorlatokat végezte és elmélyülten meditált a bódhicsitta felkeltésén, Vadzsraszattva tisztító gyakorlatán, a mandalafelajánlás és a gurujóga gyakorlatain. Az előkészítők elvégzése után a hagyományoknak megfelelően egy hónapig az „A” szótag volt meditációjának tárgya.

A következő tavasszal Rinpocse sok tanítást kapott a nagy tudású Khenpo Zhiten lámától, aki ideiglenesen Dharthangban telepedett le. Rinpocsét nagyon inspirálta az a világos és strukturált mód, ahogyan a khenpo bemutatta a Dharmát. Ettől a pillanattól kezdve a khenpót tartotta tanítójának.

Sok hónapos szorgalmas tanulás és gyakorlás után Rinpocsének helyettesítenie kellett egy szerzetestársat, akit felkértek, hogy mondjon tanításokat Patrul Rinpocsé „Tökéletes tanítóm szavai” szövegéről. Annak ellenére, hogy csak egy éve szentelték fel, Rinpocse fejből mondta el a teljes szöveget anélkül, hogy egyetlen hibát is vétett volna. Ezzel a tettével kivívta sok kolostorbeli társa tiszteletét.

Rinpocse tanulmányait folytatva a beteljesítő szakasz gyakorlataiba fogott a finom csatornákkal és szelekkel való munkával, hogy irányítása alá vonja az úgynevezett „belső tüzet” (tummo). A tibeti tél csípős hidegében nagyon kevés ruhában meditáltak a szabadban. Míg a tanulók többsége nem bírta a zord körülményeket, Rinpocse és három másik szerzetes teljesítette az egy hónapos elvonulást . Noha ez nem volt elég idő a gyakorlat elsajátításához, segített Rinpocsének fejleszteni tűrőképességét és erősítette tudatát.

Az elkövetkező években Rinpocse több tanítást kapott Khenpo Zhitentől, amely kiterjedt tanításokat jelentett Sántidéva „Útmutató a bódhiszattva életmódhoz” szövegéről. Példáját követve Rinpocséban kialakult a lemondás, valamint Atísa és a nagy Kadampa gesék tanításaiba vetett elsöprő erejű hit. Ezen érzések alapján, amikor a feltételek kialakultak, Rinpocse megkapta a teljes felszentelést Khenpo Zhitentől.

Miután sok éven át dolgozott a kolostor belső politikájából fakadó akadályokkal, Rinpocse úgy döntött, ideje elhagynia Dharthangot. Az utolsó éjszakán Rinpocse egy álmot látott, amelyben egy meredek, kiugró sziklákkal övezett hatalmas, sötét folyóhoz ért. Lépésről lépésre haladva Rinpocse sikeresen átkelt a folyón, és megmászta a hatalmas sziklafalakat. A túlpartra érve egy gyönyörű völgyet látott, amelyet buddhák, erdők és kristálytiszta vizű patakok díszítettek. Volt ott egy világoskék köpenyt viselő hölgy, aki fehér lovon lovagolt. Egy gyönyörű barlangra mutatott, olyan nyelven énekelve, amelyet Rinpocse nem értett, de ennek ellenére így értelmezte: „Most minden nehézséged és akadályod véget ér. Most abban a barlangban kell gyakorolnod a Kálacsakra gyakorlatát, és amíg ott vagy, én és a hozzám hasonlók megvédünk téged.” Álmából felébredve Rinpocse erős késztetést érzett, hogy belevágjon egy hároméves tantrikus elvonulásba.

Dhartangból elindulva Rinpocse először hazatért, majd a Dzsamda kolostorba utazott, ahol egyik közeli tanítója, Tulku Lobszang Norbu is nevelkedett. Ott töltött néhány hónapot az elvonuló szerzetesekkel. Kipihenve és inspirációval töltekezve folytatta útját, és az Amdo Ngawa-i Sze kolostorba utazott. Rinpocse itt kifejezte azon vágyát, hogy többet megtudjon a Dzsonang hagyomány Sentong filozófiájáról, és megkérdezte a rezidens lámát, hogy kitől kérhetné ezeket a tanításokat. A láma azt mondta, hogy keresse meg a kiváló tudós-gyakorló Dzsecün Lobszang Trinlé lámát. A láma nevét hallva Rinpocse hatalmas odaadást érzett. A Csöthang kolostor felé irányították, ahol Lutrin láma arra készült, hogy tanításokat adjon a Sentongról.

Sok napos utazás után Rinpocse végül megérkezett a Csöthang kolostorba azon a napon, amikor a szerzetesek éppen pihenőt tartottak, hogy az ünnepre készüljenek. A lámával való találkozás vágyától fűtve Rinpocse a tanító elé lépett, és háromszor leborult előtte. A szerény lámából a megvalósítás ereje áradt, és amikor meglátta Rinpocsét, intett neki, hogy jöjjön közelebb, helyet kínálva neki a saját ülésén lévő párnákkal. Rendkívüli alázattal Rinpocse helyet foglalt Láma Lutrin mellett, és elkezdtek a Dharmáról beszélgetni. A láma Rinpocse gyakorlatáról és tapasztalatairól érdeklődött.

A csöthangi tanításokat követően Rinpocse elkísérte Láma Lutrint a híres Dzamthang Tsangwa kolostorba, ahol a nagyszerű apát, Lama Jonten Zangpo felkérte Lutrint, hogy adjon tanítást a Sentongról. Dzamthang több mint kétezer szerzetesnek adott otthont, és a Dzsonang hagyomány fő központja volt. Rinpocse kérésére Láma Lutrin cáfolt minden olyan kritikát a Sentong Madhjamikával kapcsolatban, amelyet Thuken Lobszang Csötyi Nyima „A filozófiai rendszerek kristálytükre” című könyvében közölt. Ettől kezdve Rinpocse rendíthetetlenül hitt a Dzsonang hagyomány tanításaiban.

 

Rinpocse huszonhárom évesen elég szerencsés volt, hogy az öszes szükséges feltétellel rendelkezzen ahhoz, hogy részt vegyen a Kálacsakra beteljesítő szakaszának hároméves elvonulásán a Csöthang kolostorban. A Dzsonang hagyományban megszokott módon minden szerzetesnek el kell végeznie legalább egy hároméves elvonulást. Akkoriban tizenegy szerzetes, többségük kilenc és tizennyolc év közötti, vett részt az elvonuláson. Rinpocse és egy másik szerzetes volt az egyetlen felnőtt szerzetes a csoportban. Felismerve, hogy a nagyon fiatal szerzetesek segítség nélkül küzdenek, Rinpocse vállalta a felelősséget, hogy tanítsa őket az elvonulás során. A szerzetesek együtt végezték Dzsecün Táranátha „A mennyei létra” című szövegének előkészítő gyakorlatait. Ezekkel a gyakorlatokkal párhuzamosan Rinpocse intenzív tanuló órákon is részt vett a tudós szerzetesekkel.

Ebben az időben Lobszang Trinlé láma rendkívül erős Kálacsakra meghatalmazást adott, amelynek során Rinpocse úgy érezte, hogy teljes tapasztalása átalakul a 636 istenség Kálacsakra mandalájává. Az ilyen szertartások során bevett szokás, hogy a tanító minden résztvevőt vadzsranévvel ruház fel. Ehhez Láma Lutrin megkérte Rinpocsét, hogy állítson össze egy listát a nevekről, majd helyezze őket egy kalapba. Amikor Rinpocse került sorra, a Csojang Jeshi Dordzse nevet húzta ki, ami azt jelenti, hogy „Elpusztíthatatlan őseredeti bölcsesség”.

Miután elvégezte az általános és a különleges előkészitő gyakorlatokat, Rinpocse belefogott a Különleges Kálacsakra meditációs gyakorlatába, amely a Három elkülönülés néven ismert. Ezt a gyakorlatot egy teljesen sötét szobában végzik, ahol a gyakorlók meghatározott jógatesthelyzetben ülnek, miközben a tudat térszerű természetén meditálnak. Míg az elején Rinpocse a fizikai testtartással küzdött, a nagy kitartásnak köszönhetően végül két-három órás üléseken át tudott fájdalom nélkül ülni.

Amikor eljött az ideje, hogy a Hat Vadzsrajóga fő gyakorlataiba merüljön, Lutrin Láma Rinpocsét választotta tanársegédének. Láma Lutrin két órát tanított, három-négy hetente egyszer. Az idő hátralévő részében Rinpocse volt a felelős, hogy tisztázza a tanításokat az akkor meditáló két csoport számára. Az intenzív meditáció mellett Rinpocse gyakran megfeledkezett a reggeliről, és folytatta a meditációt, vagy részt vett az akkoriban tartott tanuló órákon.

26 éves volt, amikor Rinpocse befejezte elvonulását, majd az egész csoport Láma Lutrin elé ment, hogy felajánlja gyakorlatának érdemeit. Akkor Rinpocse megígérte lámájának, hogy legalább kilenc hónapot intenzív magányos elvonulásban tölt egy távoli vidéken. Láma Lutrin nagyon elégedett volt minden erőfeszítésükkel, és megáldotta őket, hogy sikeresek legyenek gyakorlatukban. Ezt követően egy nagy Cog szertartást tartottak, hogy megünnepeljék az elért eredményeiket.

A hároméves elvonulást követően Rinpocsé kolostorról kolostorra vándorolt, és sokféle tanításon és elvonuláson vett részt. A Dharma iránti olthatatlan szomjúsága nem korlátozta egyetlen hagyományra, ehelyett a főbb iskolák tanításaira összpontosított.

Azért, hogy tudatának rugalmasságát fejlessze gyakran vitába szállt az egyes kolostorok helyi tudósaival. Egy másik hagyomány álláspontját képviselve a vita során a szerzetesek túlléphettek a kialakult szűklátókörű nézeteken. Például, amikor Rinpocse egy geluk kolostorban volt, gyakran vitatkozott a nyingma hagyomány nevében, míg amikor egy nyingma kolostorban tartózkodott, gyakran vitatkozott a geluk nevében. Úgy találta, hogy ez a folyamat nemcsak a Dharmáról alkotott saját megértését élesítette, hanem segített eloszlatni számos tévhitet is, amelyek abból származnak, hogy az emberek csak a hagyományok hibáira összpontosítanak. Ehelyett úgy döntött, hogy annak fontosságát hangsúlyozza, hogy felismerjék azt a hihetetlen értéket, amelyet minden egyedi hagyományvonal kínál.

Ebben az időszakban Rinpocse meglátogatta Larung Csögar nagy kolostorát, amelyet Khenpo Dzsigmé Phuncok rimémester alapított. Ez a hatalmas kolostor egy virágzó közösségnek adott otthont, amely a nyílt csere elvén működött. Ebben a kolostorban nem volt meghatározott tanterv, amelyet a szerzeteseknek követniük kellett. Ehelyett a tudósok szabadon részt vehettek a különféle hagyományból merített órákon és vitákon. Rinpocse nagyon élvezte a Dharma e nyitott szemléletű megközelítését, és ebben a környezetben sokat fejlődött.

Nemcsak a Larung Garban eltöltött idő segített Rinpocsének abban, hogy integrálja az addig kapott tengernyi tanítást, de mások számára is világossá vált, hogy Rinpocse valódi Rimé mester. Ugyan Rinpocse kissé vonakodott elfogadni ezt a fajta elismerést, végül belenyugodott a gondolatba, hogy kiváló tudós-gyakorlóvá nőtte ki magát.

Amellett, hogy egyre jobban bízott saját képességeiben, mindentudó mestere, Láma Lobszang Trinlé iránti odaadása is növekedett. Azáltal, hogy rendkívül tág és széleskörű szemléletet alakított ki, képes volt felismerni a Lutrin lámától kapott tanítások bámulatosan mély természetét. Elsöprő hála és elismerés ébredt benne a mérhetetlen kedvességért, amelyet a láma tanúsított iránta.

Több mint két év vándorlás és a szülőfalujában élő emberek támogatása után Rinpocse végül visszatért Csöthangba, hogy Gyökérlámájával találkozzon. Ebben az időben Rinpocse kezdett több ismeretet szerezni Tibet asztrológiai rendszereiről. Nevezetesen a Nakci rendszerről, amely Kínából és a Karci rendszerről, amely Indiából érkezett. Ez utóbbi nagyrészt a Kálacsakra tantrában található nagyon pontos számításokon alapult.

Az egyik nap az egész kolostor összegyűlt egy cog szertartásra. Miközben mindenki énekelt, Lobszang Trinlé láma belépett a terembe, és megkérte a recitálást vezető mestert, hogy hagyja abba az éneklést, majd egy rövid dharmatanítást tartott a hiteles dharmagyakorlás és a hiteles dharmatanítók megkülönböztetésének fontosságáról. E beszéd részeként nyilvánosan név szerint dicsérte Rinpocsét sokéves szorgalmas tanulásáért és gyakorlásáért, és különösen nem felekezeti megközelítéséért.

A spirituális gyakorlásra vonatkozó korlátozások feloldása után, Lutrin láma tizenkét tanítványának adományozta a „Khenpo” címet. A cog szertartás azon napján azt mondta a gyülekezetnek, hogy Rinpocsénak szeretné adni a „Rimé Csodzsé” címet, ami azt jelenti, hogy „a Dharma elfogulatlan ura”. Azt mondta, hogy ez az ő hivatalos titulusa, míg általánosságban Khenpo néven lehet őt hívni. Továbbá azt is kihirdette a több mint négyszáz jelenlévő szerzetes előtt, hogy Rinpocse valóban Gece Khentrul Dzsigmé Jangcsup Gyaco reinkarnációja, és eképpen kell őt tisztelni. Ennek alkalmából Lutrin láma számos nagyon különleges szöveget ajándékozott Rinpocsének személyes gyűjteményéből, valamint saját szertartáskalapját, amelyet minden tanítása során viselt. A titulus kinevezésével, a reinkarnálódott lámaként való elismeréssel és mesterének e szimbolikus gesztusával Rinpocse felhatalmazást kapott, hogy Lobszang Trinlé láma hagyományvonalának tartója és szellemi örököse legyen.

Mindez nagyon meglepte Rinpocsét, aki nagyon kínosan érezte magát, hogy hirtelen a reflektorfénybe került, miután oly sokáig egyszerű szerzetesként élt. Soha nem beszélte meg családja titkait Lutrin lámával, így még meghökkentőbb volt számára, hogy a láma mindezeket a dolgokat nyilvánosan kimondta. Rinpocse később megtudta, hogy Lobszang Trinlé láma magánjellegű nyomozást folytatott, hogy többet megtudjon Rinpocse korábbi életeiről, mivel nyilvánvalóan nagyon különleges személy volt. Ezért Rinpocse kilétének azonosítása érdekében sok magas rangú lámához fordult.

A magas rangú lámák megerősítették, hogy Rinpocse volt a Washul Lámaként ismert nagy Kálacsakra tudós, Ngawang Csözin Gyaco második inkarnációja. Ez a rendkívüli gyakorló nagyszerű megvalósításáról volt ismert, és tanítója volt Láma Lutrin saját gyökérgurujának, Ngawang Tenpa Rabgyének és más nagyszerű mestereknek, mint például Bamda Thubten Gelek Gyaconak. Ngawang Csözin Gyaco volt az, aki aztán Gece Khentrul néven reinkarnálódott, aki később Khentrul Rinpocse Dzsamphel Lodrö néven született.

Még abban az évben Rinpocse meglátogatta Láma Lutrin egyik legeredményesebb tanítványát, Kjangnak Koncult, aki egy élethosszig tartó meditációs elvonulást végzett. Amikor találkoztak, Kjangnak elmondta Rinpocsének, hogy az érkezése előtti éjszakán egy nagyon szerencsés álmot látott, majd hajnalig tartó hosszú és intenzív beszélgetésbe kezdtek a Dharmáról.

E különleges jógi látogatásától szerfelett ösztönözve, Rinpocse a Dzamthang Cangwa kolostorba utazott, hogy találkozzon néhány barátjával. Ottléte közben Dzamthang apátja, Jonten Zangpo láma magához hívta. Jonten Zangpo egy szertartási sálat és számos ajándékot adva azt mondta Rinpocsénak, hogy Dzamthangban kell maradnia és tanítania kell a szerzeteseket. Bár Rinpocse nem érzett vágyat a tanítás iránt, Jonten Zangpo láma iránti tiszteletből, akitől Kálacsakra meghatalmazásban is részesült, elfogadta a pozíciót.

Láma Lutrin áldásával Rinpocse tanítani kezdett Dzamthangban, de hamar rájött, hogy ez az állapot nem fog működni. Az, hogy egy ilyen nagy kolostorban vezető pozíciót töltött be, azt jelentette, hogy nagymértékben a politikai élet részévé vált. Világossá vált számára, ha meg akarja őrizni gyakorlásának tisztaságát, akkor távoznia kell. Így egy őszinte bocsánatkérő levéllel lemondott tisztségéről, és úgy döntött, hogy olyan jógik nyomdokaiba lép, mint Kjangnak Koncul, és magányos elvonulásra indult Tibet vad vidékére.

Csak egy feltekert matracot, néhány takarót és a legszükségesebb holmikat vitte magával és Doi Arinak erdejébe utazott, ahol olyan nagy mesterek meditáltak, mint Patrul Rinpocse. A helyi falvakban élelemért koldulva Rinpocse hét hétre elegendő készletet gyűjtött össze. Ezután bement az erdőbe, és talált egy tisztást, ahol tábort ütött. Elégedettséggel és derűvel telve a meditációnak szentelte magát.

A hetedik hét végén, amikor Rinpocse készletei kifogytak, két furcsa ruhába öltözött gyerek látogatta meg. Egyetlen emberi lényt sem látott ott tartózkodása alatt, így nagyon meglepődött, amikor látta, hogy ezek a gyerekek a semmiből jöttek elő. Miután üdvözölte őket, Rinpocse elmondta nekik, hogy azt tervezi, hamarosan elutazik, hogy újjabb készleteket szerezzen elvonulásához. A két gyerek óva intette ettől, és azt mondták neki, hogy inkább térjen haza, hogy lássa a családját. Ezt sokszor megismételték, végül Rinpocse beleegyezett, majd a gyerekek távoztak.

Néhány nappal később, további mérlegelés után, Rinpocse úgy döntött, hogy megfogadja a két gyermek tanácsát, és hazatér. Útközben megállt egy erdőben éjszakázni. Elalvás után Rinpocse ugyanarról a fiúról és lányról álmodott, akik Damcsennek és Ékadzsatínak vallották magukat, két Dharmavédelmezőnek, akik gyakran a dzogcsen tanításokhoz kapcsolódnak. Elmagyarázták neki, hogy nem kell folytatnia az erdei elvonulást, hanem spirituális tapasztalatait ott kell alkalmaznia, ahova csak megy. Álmából felébredve Rinpocse elhatározta, hogy új irányba fordítja életét.

Amikor visszatért a falujába, nem kellett sok idő és a közösség tagjai Rinpocséhoz fordultak, hogy tantrikus szertartásokat végezzen a javukra. Két hét után Rinpocse erős vágyat érzett, hogy lássa lámáját. Érezte, hogy valami fontos történik, ezért úgy döntött, hogy azonnal elindul a Csöthang kolostorba. Amikor megérkezett, látta, hogy a szerzetesek pudzsát végeznek Lobszang Trinlé láma számára. A nyilvánosság előtt azt mondták, hogy a láma jól van, azonban eltitkolták, hogy néhány nappal korábban a nirvánába távozott. Erre azért volt szükség, hogy a lámának megfelelő nyugalmat biztosítsanak az öt napos meditációjához a halálról.

Drága tanítójának halála mély hatással volt Rinpocséra. Annak ellenére, hogy a láma figyelmeztette tanítványait, hogy abban az évben meg fog halni, az akkor érzett hiány leírhatatlan volt. Miután részt vett az összes nagyszabású púdzsán és gyakorláson, amelyeket egy kiváló láma halálakor végeznek, Rinpocse ünnepélyes fogadalmat tett, hogy hét évre felad minden világi foglalatosságot. Ebben az időszakban nem látogatta meg szeretett családját, és nem foglalkozott szülőföldje ügyeivel sem.

Ahhoz, hogy beválthassa ígéretét, tudta, hogy némi távolságot kell tartania attól a világtól, amelyet eddig ismert. Ekkor merült fel benne a gondolat, hogy Tibeten kívülre utazzon. Felébredt benne az idegen országok megismerésének vágya, hogy túllépjen az ismert dolgokon és felfedezze a lehetőségeket.

E kivánságnak köszönhetően végül az összes ok és feltétel összeállt ahhoz, hogy Rinpocse Ausztráliába, Melbourne-be költözhessen. Amikor megérkezett, beiratkozott egy angol kurzusra, hogy képes legyen kommunikálni. Bár ez a világ drasztikusan különbözött attól, amiben ő felnőtt, mindig elszánt volt, és soha nem adta fel. A következő néhány évben Rinpocse a város különböző részeiben lakott, miközben azon dolgozott, hogy fejlessze nyelvtudását, és kapcsolatokat építsen ki a helyi buddhista közösséggel.

2005 elején Rinpocse édesanyja betegségéről kapott hirt. Édesanyjának műtétre volt szüksége, ezért Rinpocse a buddhista közösséghez fordult segítségért. E kérés eredményeként Rinpocse találkozott Julie O’Donnellel, aki az egyik legközelebbi nyugati tanítványa lett.

Julie meghívta Rinpocsét otthonába, Upwey-be (Melbourne keleti külvárosában). Rinpocse hetente egyszer tanításokat adott Julie otthonában, majd hétvégén a város különböző helyeire utazott, hogy nyilvános előadásokat tartson a Dharmáról. Annak ellenére, hogy angol nyelvtudása még mindig meglehetősen hiányos volt, ezeket az eseményeket arra használta, hogy javítsa kommunikációs készségeit, és lefektesse egy dharmaközösség alapjait.

Erőfeszítéseik eredményeként, Rinpocse vezetésével Julie megalapította a Tibeti Buddhista Rimé Intézetet, egy non-profit szervezetet, amely támogatja Rinpocse terveinek megvalósítását. Ez idő tájt új otthonba költöztek, a közeli Rowville külvárosába, amely lehetővé tette számukra, hogy bővítsék tevékenységüket.

A Rowville-házból Rinpocse továbbra is heti rendszerességgel tartott tanításokat a tibeti buddhizmus alapjairól, valamint egyre több tanítvány számára kínált gyakorlati elvonulásokat. Ugyanakkor nagyon aktívvá vált a közösségben is, és számos nyilvános előadást tartott a boldogság és a meditáció témáiról. Áldás- és temetési szertartásokat is végzett azok számára, akik kérték.

Ebben az időszakban Rinpocse Julie-val és más önkéntesekkel azon dolgozott, hogy megírják élettörténetét és összegyűjtsék tanításait. Ebből az anyagból készítették el önéletrajzának első kiadását „A titkos megtestesülés” címmel, valamint „A tisztánlátás ösvényei” című rimé könyvének új javított változatát.

Hét évvel azután, hogy Rinpocse ígéretet tett értékes gurujának, Lobszang Trinlé lámának, végre összeálltak a feltételek ahhoz, hogy visszatérjen Tibetbe, és újra kapcsolatba lépjen a családjával. A kedves nyugati tanítványaitól kapott adományokból nemcsak édesanyja műtétjét tudta kifizetni, de ez arra is elegendő volt, hogy Tibetbe utazzon és személyesen is láthassa őt.

Rinpocse a nyugati tanítványok egy kis csoportjának kíséretében indult útnak, néhány bőröndnyi ajándékot és élelemet csomagolva idős édesanyjának, rokonainak és faluja népének. Amint Golok felé haladtak, rengeteg szerzetes fogadta őket, akik az ország minden részéből érkeztek, hogy üdvözöljék hazatérését, és fehér áldássálat ajánljanak fel neki. Egy hegyi tisztás közepén felállítottak egy sátrat étellel megrakott asztalokkal. Rinpocse nagy örömmel ünnepelt barátaival, akiket nem látott, mióta Tibetet elhagyta.

Hazafelé folytatva útját, mivel a kiépített utak véget értek, Rinpocse és csapata kénytelen volt az összes poggyászát és készletét jakháton tovább szállítani egy nagy karaván kíséretében. Rinpocse zászlókkal díszített fehér lovat kapott és a hosszú menet élén lovagolt. Lassan keltek át Rinpocse gyermekkori otthonának hegyvidékes hágóin és gyönyörű nyári völgyein.

Ahogy közeledtek úti céljukhoz, a faluból és a környező régióból mindenki eljött, hogy üdvözölje Rinpocsét. Hosszú sorban álltak az otthonáig vezető úton. Mindenki egy áldás sálat tartott a kezében, és éljenzett, miközben Rinpocse ellovagolt mellettük. Tibeti kürtök és dobok hangja visszhangzott a hegyekben, Rinpocse érkezését hirdetve.

Amikor végre elérte édesanyja házát, Rinpocsét öröm töltötte el, azonnal anyjához sietett, és fejüket összeérintették, ahogy az Tibetben szokás. Hosszú percig álltak így, mintha soha többé nem akarnának elválni. Könnyek szöktek a szemükbe, és végül bementek beszélgetni és megünnepelni a visszatérését. Ez a gyönyörű viszontlátás volt az utolsó alkalom, hogy Rinpocse találkozott édesanyjával, aki a következő évben elhunyt.

Később Rinpocse és nyugati tanítványai a Csöthang kolostorba indultak, és útközben meglátogattak különböző kolostorokat, köztük a Dzsamda és a Dzamthang Cangwa kolostort. A goloki fogadáshoz hasonlóan több száz szerzetes sorakozott az utcákon, hogy üdvözöljék Rinpocsét és kifejezzék tiszteletüket.

Azóta Rinpocse több mint hat utazást vezetett Kelet-Tibetbe. Ezek az utazások nemcsak lehetővé teszik számára, hogy megismertesse nyugati tanítványait a vidéken még mindig virágzó gazdag szellemi örökséggel, de abban is segítik, hogy szoros kapcsolatot ápoljon az ott élő számos nagyszerű gyakorlóval. Ezeken a kapcsolatokon keresztül Rinpocse azt reméli, hogy a hagyományvonal áldásai elérik a világot.

Amikor Rinpocse visszatért Ausztráliába, világossá vált számára, hogy a Rimé Intézetnek egy állandó helyszínre van szüksége, amelyet otthonának nevezhet, annak érdekében, hogy fiatal közössége tovább növekedhessen. Ebből a célból olyan ingatlant kezdett keresni, amely egy leendő Dharmaközpontként működhetne. Kimerítő keresés után végül talált egy gyönyörű házat Belgrave kisvárosában, a Dandenong-hegység élettel teli erdeiben, Melbourne-től keletre.

Miután Rinpocse beköltözött, egy önkéntes csapattal kezdett dolgozni. A ház felújításán, és egy templom építésén dolgoztak, ahol a tanítványok tanításokat kaphatnak és gyakorolhatják a meditációt. Míg Rinpocse a ház felső részében továbbra is heti rendszerességgel adott tanítást és vezetett meditációs gyakorlatokat, az alagsor lassan a spirituális gyakorlás gyönyörű, áldással teli terévé változott. Amikor az építési folyamat befejeződött, Rinpocse az elért eredményt azzal ünnepelte, hogy a központnak a Tong Zuk Decsen Ling nevet adta, amelynek jelentése „az üres forma és a hatalmas boldogság helye”.

Miközben a közösség tagjai tovább tanultak Rinpocse szakértő irányításával, maga Rinpocse elsősorban arra összpontosított, hogy tananyagokat állítson össze tanítványai számára. Felismerte, hogy nagyon kevés forrás áll rendelkezésre a Kálacsakra Ösvény gyakorlása iránt érdeklődő nyugatiak számára, ezért egy könyvsorozat megírásába fogott, hogy ilyen formában ossza meg hatalmas tudását.

Az egyik első könyv, amely a Tong Zuk Decsen Lingnél jelent meg, a „Mélységes ösvény rejtett kincse” volt; a Mennyei Létra szádhaná szóról szóra írt magyarázata, amelyet eredetileg tibetiül írt, majd lefordított angolra és kínaira. Ezután egy sor önkéntessel szoros együttműködésben Rinpocse elkészítette az „Egy boldogabb élet” című könyvet, amely a valódi boldogság elérését szolgáló gyakorlati tanácsokra összpontosított. Ugyanakkor folyamatosan dolgozott a legfontosabb írásán „A szent valóságunk feltárása”; című könyvön, a tanítások egy hatalmas gyűjteményén, amely lépésről lépésre részletezi a teljes ösvényt, megkönnyítve tanítványai fokozatos fejlődését.

A 2014-es év eredményeként, a Kálacsakra Dharma megismertetésére irányuló hosszú évek kitartó erőfeszítései után Rinpocse találkozott egy Joe Flumerfelt nevű kanadai férfival, aki hamarosan Melbourne-be költözött, hogy Rinpocséval dolgozzon. Közös munkájuk során arra összpontosítottak, hogy kibővítsék azokat az anyagokat, amelyeket Rinpocse már elkészített annak érdekében, hogy elképzelése teljes mértékben megvalósuljon. Együttműködésük eredményeként két új könyv született. Az egyik a „Sokféleség óceánja”, amely Rinpocse meglévő rimé-könyvének bővítése, és amely felöleli a világ összes főbb bölcsességhagyományát, valamint a rimé filozófia megvalósításának tanítását. A másik, az úgynevezett „Demystifying Shambhala”, amely egy rövid könyv bővített átirata, a tibeti Dzsonang hagyomány történetéről. Ez a könyv tartalmazza Rinpocse részletes magyarázatát Shambhala és a Kálacsakra kapcsolatáról is. Ezeken a műveken kívül a „A szent valóságunk feltárása” című könyv anyagát átszerkesztették és jelentősen bővítették, így egy háromkötetes sorozattá formálták.

Mialatt e válogatott művek készültek, Rinpocse meghívást kapott a világ számos városába. Első világkörüli turnéján Rinpocse néhány európai országot látogatott meg, például Romániát, Magyarországot, Ausztriát, Olaszországot és Görögországot. Ezután az Egyesült Államokba utazott, hogy elültesse a Dharma magjait Amerika közép-nyugati részén is. A következő évben Rinpocse számos országba visszatért, hogy folytassa az elhivatott tanítványok vezetését. Ugyanebben az időben Rinpocse tanításai részeként elkezdte a Kálacsakra meghatalmazások tömör változatát adni.

2017-re Rinpocse sikeresen megalapozta a Kálacsakra gyakorlók nemzetközi hálózatát, és gyakorló csoportok is indultak néhány városban. A különböző nagy eseményeken keresztül lehetősége volt arra, hogy bemutassa számos új könyvét, és jelentős számú Dharma-kapcsolatot alakítson ki a világ minden táján élő emberekkel. Azóta Rinpocse több mint húsz országban folyamatosan tanít, fáradhatatlanul vezeti be az embereket a Kálacsakra tanításaiba, és a gyakorlás módjaiba.

2018-ban Khentrul Rinpocse létrehozta a Dzokdent, az  egyének, gyakorlócsoportok, képzési intézetek és elvonulóközpontok nemzetközi hálózatát.E szervezet küldetése, hogy megteremtse a világméretű béke és harmónia okait a Kálacsakra Tantra tanításaival összhangban végzett gyakorlással. Miközben tevékenysége felöleli a bölcsesség hagyományainak sokszínűségét ezen a világon, addig érdeklődésének fő területe a Vadzsrajóga mélységes ösvénye – a Kálacsakra beteljesítő szakaszának egyedülálló tanításai, a Dzsonang Shambhala hagyományvonal tanításai szerint.

A Dzokden hat alapelvre épül:

1) Elismerjük az összes érző lény egyedülálló kölcsönösen függő létezését, és ezért egyetemes felelősséget vállalunk e bolygó és számos lakosának jóléte iránt.

2) Tudjuk, hogy ez a világ intellektuálisan érett de még érzelmileg törékeny, ezért az együttérző harcos bódhiszattva eszményét képviseljük, akik a bátorság és kitartás megtestesítői.

3) Úgy hisszük, hogy a konfliktus gyökere az elfogultság gondolatában rejlik, ezért nagyra értékeljük az elfogulatlan megközelítés kialakítását, amely a tolerancia, a befogadás, a kíváncsiság és a rugalmasság tulajdonságain alapszik.

4) Tudjuk, hogy a valódi átalakulást csak a helyes erőfeszítések hozzák meg, ezért elkötelezettek vagyunk, hogy a béke és a harmónia megnyilvánuljon az életünk minden területén.

5) Úgy gondoljuk, hogy a tisztánlátás hiánya még nagyobb zavart okoz, ezért hangsúlyozzuk a tisztánlátást és a hitelességet, ezzel támogatjuk a megértésünket és a kommunikációnkat.

6) A túlzott individualizmus miatt az embereket elárasztja a magány, a szorongás és a félelem, ezért megragadjuk a Kálacsakra lényegét, amely a szerető kedvesség és az együttérzés egysége, és nyitott szívvel gyakorlunk, hogy minden embert egyetlen világméretű családként egyesítsünk.

A Dzokdenen keresztül egy korlátok nélküli világot képzelünk el, egy olyan világot, ahol mindannyian képesek vagyunk felfedezni a végtelen lehetőségeinket, és ahol – függetlenül a társadalomtól, amelybe tartozunk, vagy az általunk követett hagyományoktól – az egyének egyetlen világméretű családként egyesülhetnek a tökéletes természetükben. Egy olyan világot képzelünk el, amely mentes minden elfogultságtól, ahol a tudatunk a teljes békében és harmóniában időzik, és egy tökéletes egyensúlyban lévő, javakban bővelkedő világot teremt, ahol a spiritualitás virágzik.