Esemény részletei

Regisztrálj az oktatóközpont eléréséhez, hogy hozzáférhess a szövegekhez. Ezt a tanítást a Facebookon is közvetítjük.

Időpont:
Október 30.
21:00 – 1:00
Khentrul Rinpocse azért írta ezt az imát, hogy mindenkit segítsen az ösvény beteljesítésében. Rinpocse kívánsága, hogy a dzokden közösség minden tanítványa kívülről tanulja meg ezt az imát, és gyakran énekelje, mivel ebbe az imába belefoglalt minden szükséges lényegeset.

Szarva mangalaṃ!
Megkaptam a huszonegy makulátlan kívánságot, amelyből megalkottam az „Imádság minden megvalósítás létrehozásáért”, valamint a „Titkos Dákini kincs ösvénye” szöveget.
A jövőben minden tanítványomnak meg kell jegyeznie ezt az „Imádság minden megvalósításért”imát, amelyet a szinkronitás kiváló jeleivel kaptam. Annak tudatában, hogy minden különleges alkalommal, amikor szent helyeken járunk és szent tárgyakkal, vagy nagyszerű lényekkel találkozunk, valamint bármilyen más a szakrális szemlélettel való kapcsolatteremtés lehetőségének felmerülésével, ha erős elszántsággal mondjuk el ezeket a kívánságokat, akkor felfoghatatlanul szerencsés tulajdonságokkal fogunk rendelkezni.
Én, Shar Khentrul Dzsampel Lodrö befejeztem e szöveg megalkotását a Tongzuk Dechen Ling-ben, a fém nőstény bivaly évében, a nyugati számítás szerint 2021. október 28-án.
Ge’o! Ge’o! Ge’o!

A szóbeli átadást és a magyarázatot élőben közvetítjük. A szóbeli átadás csak azok számára érhető el, akik regisztrálnak a Zoomra. A magyarázat teljesen nyilvános.

Felajánlás Khentrul Rinpocsének

A meghatalmazásért vagy szóbeli átadásért szokás felajánlást tenni. Itt megteheted online.
https://dzokden.org/donations/dana-for-rinpoche/

Esemény foglalása

Az esemény összes jegye elkelt.

4:03

Marichi Mantra - the 21st Tara by Freya

4.1K views views 7 months ago

6:10

Marichi Mantra with the Blazing Power of the Sun

5.5K views views 6 months ago

5:22

TIME LINE 1 KALAPA drone footage

8.2K views views 6 months ago

Marichi Mantra – the 21st Tara by Freya 4.05

Marichi Mantra – the 21st Tara by Freya

4.05

Marichi Mantra – the 21st Tara by Freya

Marichi Mantra - the 21st Tara by Freya 4:03

Marichi Mantra - the 21st Tara by Freya

4.1K views views 7 months ago

4:03

Marichi Mantra - the 21st Tara by Freya

4.1K views views 7 months ago

4:03

TIME LINE 1 KALAPA drone footage

4.1K views views 7 months ago

4:03

TIME LINE 1 KALAPA drone footage

4.1K views views 7 months ago