Kálacsakra Második Jógáját gyakorló Elvonulás
Ez az esemény csak személyesen vehettek részt.
Regisztráció a Dzokden Kalapa weboldalán.
Ez az oldal a Második Vadzrsa Jógát gyakorló elvonulás hét(e-ire)re való regisztrációhoz készült.
2. hét: augusztus 12-19. (7 éjszaka)
3. hét: augusztus 19. – augusztus 26. (7 éjszaka)
4. hét: augusztus 26. – szeptember 2. (7 éjszaka)
(Hogyan lehet egy vagy több hétre jelentkezni? Az alábbi regisztráció során egyszerűen válaszd ki a részvétel kezdő dátumát, és a “jegyek” 1., 2. vagy 3. számát, amely megfelel a hetek számának, amelyeken részt szeretnél venni).
Az alábbi regisztráció során egyszerűen válaszd ki a részvételed kezdőnapját, és add hozzá a táblázatához. További időpontok hozzáadásához: ismételd meg a folyamatot, és add hozzá egy újabb dátumot a táblázathoz a következő hétre).
A Második Vadzsra Jóga Elvonulás, TANÍTÁS és elvonulás első hetére való regisztrációhoz,
Hálásak vagyunk, hogy a Kálacsakra Második Vadzsra jógáját gyakorló elvonulást kínálhatunk a Dzokden Kalapa Elvonuló Központban. Ez az elvonulás ritka alkalom arra, hogy hasonlóan gyakorolhassunk, mint a megvalósított jógik a hagyományos hároméves Kálacsakra elvonulás során, egyedülállóan gyönyörű, nyári környezetben. Ez a csoportos elvonulás segíti a résztvevőket a második vadzsra jóga gyakorlat kialakításában. Azáltal, hogy az elvonulás után szilárd alapot kaptok saját egyéni gyakorlatodhoz, a gyakorlók jobban képesek lesznek a 2. Vadzsra jóga beteljesítésére és a következő Vadzsra jógára való felkészülésre. Szívesen látunk, ha részt veszel az általad választott hetek bármelyikén.
Ez az első alkalom, hogy ilyen hosszú elvonulást kínálunk a 2. Vadzsra Jogán Európában, ezért ne hagyd ki ezt az értékes lehetőséget!
Online meditációs útmutatás Shar Khentrul Rinpocsé-től + személyes elvonulás
Minden résztvevő kérhet egy személyes audienciát Rinpocséval (távolról, Zoom-on keresztül), hogy megbeszéljétek a meditációs fejlődéseteket és segít enyhíteni a gyakorlásukat akadályozó akadályokat. Rinpocsé távolról is csatlakozhat, hogy csoportos tanítást tartson (a résztvevők kérésére), ha úgy érzi, hogy ez szükséges. Rafa Lobsang Dordzse személyesen fogja vezetni a gyakorló elvonulást Rinpocsé áldásával.
KÖVETELMÉNYEK
Minden résztvevőnek meg kell kapnia a Kálacsakra Második Vadzsra Jógáját Shar Khentrul Rinpocsétől.Ha még nem kaptad meg, de vágysz rá, szívesen látunk, hogy megnézd a követelményeket, és jelentkezz, mint jelölt a következő linkre kattintva.
Hogyan készülj fel és a forrásanyagok
Hogyan készülj fel és a forrásanyagok
Kérjük, mindenképpen regisztrálj, tanulj és gyakorolj, amennyit csak tudod a GURU Pudzsát és a Kálacsakra-TSOK-ot, hogy felkészülj, és előre nagyon jól ismerd ezeket a rituálékat és jelentésüket. Ha szeretnéd (nem kötelező), hozd magaddal a saját vadzsrádat, csengődet, ḍamaru-t vagy más rituális eszközt.
A Guru Pudzsa és a Tsok nyomtatott szövegeit kikölcsönözheted a templomból, hogy használhasd az esemény alatt. Kérjük, hozd magaddal “A Vadzsra jóga mélységes útja” című nyomtatott gyakorlókönyvet, a szemkötőt és a meditációs övet. Elhozhatod továbbá Rinpocsé “A rejtett kincs” című kommentárját, “Szent igazságod feltárása 3.” című könyvét és az 1. Vadzsra jóga füzetet is, mint referenciát a gyakorláshoz. Mindennek papíron kell lennie, mert elektronikus eszközök nem engedélyezettek. Nem megengedett a gyakorláshoz közvetlenül nem kapcsolódó olvasmányok használata.
Az elvonulással kapcsolatos információ, útmutató
Az elvonulással kapcsolatos információ, útmutató
Az elvonulás zárt és csendben zajlik majd. A résztvevők nem fogadhatnak látogatókat, és nem használhatnak mobiltelefonokat, táblagépeket, ipadokat, okosórákat, laptopokat, számítógépeket stb. Ezeket az irodánkban tudjuk tárolni, ha kívánjátok. Ha valakinek vészhelyzet esetén kapcsolatba kell lépnie veled, küldjön e-mailt a [email protected] címre, vagy hívja a +43 676 395 8898-as telefonszámot, és mi értesítjük téged. Rinpocsé azt tanácsolja a résztvevőknek, hogy tisztelettel kövessék az elvonulási irányelveket, nemcsak a saját gyakorlatuk sikere érdekében, hanem azért is, hogy ne zavarjanak másokat.
A napi menetrend négy gyakorlóülésből és további tevékenységekből áll, mint például alkalmi pudzsák, Rinpocsé rögzített tanításainak megtekintése, személyes meghallgatások stb. A résztvevők a gyakorlattal kapcsolatos kérdéseiket írásban intézhetik az elvonulás vezetőjéhez. Kérhetnek személyes audienciát is Rinpocséval (távolról, Zoom-on keresztül). A napi két csoportos foglalkozáson való részvétel kötelező, kivéve, ha az egészségi állapotod teljesen megakadályozza a részvételt. A fennmaradó két foglalkozást a saját szobádban is gyakorolhatod, ha szeretnéd. A gyakorló ülések angol és tibeti nyelven zajlanak. Ha feltétlenül szeretnéd, hozhatsz másolatokat a szövegekből magyarul is, és olvashatod azokat némán, miközben a csoport angolul recitál.
Kijelentkezés reggeli után a hét utolsó napján az általad választott napon (Ha feltétlenül korábban kell távoznod, ez lehetséges. Csak tájékoztass minket előre a terveidről.)
Regisztráció
Regisztráció
Az elvonulás díja tartalmazza a három vegetáriánus étkezést és a közös szállást a Dzokden Kalapa elvonulási központban. Kérjük, előre jelezd ([email protected]), ha allergiád, ételintoleranciád vagy más fontos egészségügyi vagy mentális állapotod van, amit figyelembe kell vennünk. Az esemény résztvevői számára nem áll módunkban egyéni szobát biztosítani. Alternatívaként azonban hozhatsz saját sátrat, és aludhatsz kint a Kálacsakra Sztúpa közelében (lásd a regisztrációs lehetőségeket alább).
Helyszínen kívüli szállások:Ha feltétlenül szükséged van egyéni szobára, számos szálláslehetőség áll rendelkezésre az elvonulási központ területén, Garanas környékén és Bad Schwanberg városában. Ebben az esetben kérjük, hogy a szükséges foglalásokat saját magad keresd meg és foglald le.
Felajánlás KHENTRUL RINPOCSÉ-nak: Khentrul Rinpocsé kedvesen beleegyezett, hogy távolról ad audienciát, és támogatja az elvonulás vezetőjét és résztvevőit. Ha ezen felül szeretnéd kifejezni nagylelkűségedet Rinpocsé értékes tanításai és a Kálacsakra Dharma érdekében tett hatalmas erőfeszítései iránt, akkor a Dzokden weboldalon itt tudsz Dana-t felajánlani Rinpocsé számára.
GYIK: Kérjük, vedd figyelembe, hogy hihetetlen érdemek kellenek ahhoz, hogy megteremtsd a feltételeket ennek a projektnek a megvalósításához: 1) Nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy a költségeket észszerű szinten tartsuk. Arra bátorítjuk a gyakorlókat, hogy spóroljanak és teremtsék meg a feltételeket a részvételhez. A múltban az emberek mindenüket odaadták a Vadzsra Mesternek ezért a lehetőségért. 2) Ha nem tudod vállalni, hogy az egész időszak alatt részt veszel, kérünk, hogy előre jelezd nekünk a pontos dátumot és időpontot, amikor korábban kijelentkezel. A korábbi távozást a Rinpocsé nem ajánlja, de kivételt tehetünk, ha nincs más lehetőséged, vagy tényleg nem tudsz az egész időszakot végig maradni (kérjük, e-mailben jelezd az okokat). Felhívjuk figyelmed, hogy nem tudunk neked különleges regisztrációs költséget ajánlani. A költség a teljes rendezvényre vonatkozik, függetlenül attól, hogy a teljes időszakot végig tudod-e tölteni vagy sem.
Önkéntes lehetőség
Önkéntes lehetőség
Szükségünk van egy önkéntesre, aki reggelit, ebédet és könnyű vacsorát főz a résztvevőknek, valamint egy második önkéntesre, aki a főzésben segít. Az önkéntesek az elvonulási központ minden területét élvezhetik, kivéve a Kálacsakra templomot, ahol a résztvevők gyakorolni fognak. A résztvevőkkel ellentétben a külső önkéntesek hozzáférhetnek az elektronikus eszközökhöz, az internethez stb. Ez egy rendkívüli lehetőség arra, hogy érdemeket termeljünk és megteremtsük az okokat, hogy a jövőben magunk is részt vehessünk ebben a gyakorlatban. Rinpocsé erősen bátorít minket, hogy önkéntes munkával támogassuk dharma testvéreinket.
Tartózkodásod alatt ingyenes hozzáférést tudunk biztosítani egy online kurzushoz vagy egy rögzített elvonuláshoz a digitális tanulási központunkban, ha szeretnéd támogatni a gyakorlatodat és a tanulásod, amíg önkéntesként dolgozol.
Alternatívaként, ha a 2. Vadzsra jóga tanításait az előző héten résztvevőként fogod fogadni, és szeretnél önkéntesként részt venni ezen a gyakorló elvonuláson hétről hétre, teljes munkaidőben, a teljes időszak alatt, akkor ingyenesen részt vehetsz az esemény foglalkozásain a templomban, amikor csak szünetet tartasz az önkéntes munkádban.
Ha fontolgatod ezt a lehetőséget, kérlek, írj minél hamarabb a [email protected] címre. Önkéntesnek jelentkezhetsz a rendezvénynek csak egy részére is; a lehetőségeidhez mérten annyit ajánlhatsz fel, amennyit csak tudsz. Ennek ellenére előnyben részesítjük annak a részvételét, aki a teljes időszakot el tudja vállalni.
Hogyan jutsz el Kalapába
Hogyan jutsz el Kalapába
Dzokden Kalapa Elvonuló Központ, Garanas 41, Bad Schwanberg, irányító szám 8541, Ausztria, délnyugat Stájer tartomány. A legközelebbi repülőtér Graz, Ausztria. Ha vonattal szeretnél Kalapába utazni, indulj a grazi főpályaudvarról. Onnan az S6 vagy S61 S-Bahn járattal Wies-Eibiswald felé körülbelül egy órán át a Bad Schwanberg állomásig. (Menetrend-információ)
A Bad Schwanberg vasútállomásról az elvonulási központba való utazáshoz egy viszonylag olcsó, az állam által támogatott taxiszolgáltatás áll rendelkezésre, amely közvetlenül az elvonulási központhoz hoz, amelyet ez a taxiszolgáltatás “Buddhistisches Zentrum” néven emleget. További információért kérjük, látogass el a honlapjukra: Regio Mobil. A taxit legalább néhány órával korábban meg kell rendelni, de a látogatóknak ajánlott, hogy ezt jóval korábban vagy a tervezett érkezést megelőző napokon tegyék meg. Hétköznapokon ez a taxi szolgáltatás reggel 6.00 és este 20.00 óra között működik, hétvégén az esti órákban nem közlekedik. Mivel az út meglehetősen hosszú (kb. 20 perc), a szolgáltatást legalább fél órával a fent megadott zárórák előtt érdemes beütemezni. Vasárnapi vagy ünnepnapokon történő utazások esetén kérjük, hogy a taxiszolgáltatást a tervezett érkezést megelőző nap 17.00 óráig ütemezd be.
Rendelés:+43(0)50 16 17 18 Költség: összesen 6,00 €, függetlenül attól, hogy hányan veszik igénybe a taxit. A Regio Taxi állomásszáma:41080 / Buddhistisches Zentrum.
Alternatíva: ha a Regio Mobil taxi munkaidején kívül érkezik vagy indul, akkor rendelhet más taxiszolgáltatást, pl. a Wein Mobil taxit 37,50 €-ért, munkaidő 10:00 és 23:30 között. Ebben az esetben az állomás száma a D927. A foglalás a fenti telefonszámon történik.
Autóval: A Graz-West autópálya-csomópont (A2/A9) felől az A2-es autópályán Klagenfurt/Itália felé, majd a Lieboch kijáratnál. Ezután haladj tovább a 76-os szövetségi úton Eibiswald felé. Körülbelül 30 km után Bad Schwanbergbe érsz. Bad Schwanberg főterének végén fordulj balra Garanas felé. A híd után fordulj jobbra Garanas felé, és kövesd a “Kalachakra Kalapa Center” jelzéseket felfelé kb. 8 km-en keresztül, hogy elérd a központot.
Regisztrációs díj
Regisztrációs díj
Szangha támogatói díj (egy hétre) – 636 euró
Ez a programdíj tartalmazza a közös szobában való elhelyezést és a teljes ellátást, napi 3 étkezést 1 héten keresztül. Más résztvevőket is támogat, akiknek csökkentett regisztrációs díjra van csak lehetőségük.
Normál elvonulási díj (egy hétre) – 400 euró
Ez a programdíj tartalmazza a közös szobában elfoglalt helyet és a teljes ellátást napi 3 étkezéssel 1 héten keresztül.
Sátorszállás (egy hétre) – 350 euró
Ez a programdíj tartalmazza a sátorhelyet az elvonulási központban, valamint a teljes ellátást, napi 3 étkezést 1 héten keresztül.
Kedvezményes programdíj (egy hétre) – 300 euró
Csökkentett regisztráció a kis jövedelműek vagy pénzügyi nehézségekkel küszködők számára. Ez a regisztrációs lehetőség tartalmazza a teljes programot, egy emeletes ágyat egy közös szobában (vagy egy sátorhelyiségben – kérünk, jelezd igényed!), valamint napi 3 étkezést a rendezvény ideje alatt